Csapatépítő tréning

vonalak 2
Csapatépítő tréning

Csapatépítő tréning

vonalak 2

Egy cég, egy vállalat életében – akár kicsi, akár nagy – többször fordul elő, hogy hivatalos vagy némileg kötetlenebb formában eseményeket valósítson meg. Lehet ez kihelyezett értekezlet, tréning, konferencia vagy tárgyalás a rendezvény helyszín nagyon fontos a sikerhez.

Sok szakember gondolja úgy, hogy a céges csapatépítő programok hatékonyabbá teszik a munkát, nő a cégen belüli együttműködési készség, feltárhatók az egyének erősségei, készségei, kompetenciái. Olyanok is, amik addig akár rejtettek voltak. Ezzel erősíthető a csapatszellem, a versenyképesség és összekovácsolódhatnak az alkalmazottak.

Amikor csapatépítő tréninget szervezünk, tervezünk, érdemes átgondolni, hogy a résztvevők számára milyen feladatok, milyen csapatépítés helyszín az, amikkel a legtöbbet hozhatjuk ki a lehetőségekből, az adott helyzetből, hogy céljaink megvalósuljanak.

A készségfejlesztő, csapatépítő tréningek feladatai, elemei többféle helyszínen bonyolíthatók le. Egyrészt, vannak az úgynevezett indoor csapatépítő tréningek, amelyek belső, nem a megszokott munkahelyi, de nem is tantermi körülmények között zajlanak és, amelyek keretén belül általában kommunikációs készséget vagy problémamegoldó képességet fejlesztő feladatokat lehet hatékonyan megvalósítani. Másrészt, vannak az outdoor csapatépítés tréningek és csapatépítő helyszínek, amelyeken többnyire a természetben végrehajtott, akár „ügyességi feladatok” zajlanak. Az outdoor csapatépítő tréningeken belül is megkülönböztethetők még hagyományos és extrém csapatépítő tréningek.

Ezek között főként a feladatokhoz használt eszközökben és a hozzájuk szükséges különféle kompetenciákban lehet találni eltérést, mivel a hagyományosnál egyszerű eszközökkel dolgozik a tréner, illetve zárt térben nem megvalósítható feladatokat is képes beleépíteni a tréning programtervébe. Ennek felturbózott változata az extrém körülmények között lefolytatott csapatépítés, ami általában kalandparkok vagy egyéb bátorságot és nagy akaraterőt igénylő sporttevékenységeket takar, ezért speciális csapatépítő helyszín szükséges hozzá.

De hogyan kell jól helyszínt választani?

Bármilyen programtervet is készít a cég vezetője vagy megbízottja, a Nádas Pihenőpark mindenképp kellemes, élvezetes és minden igényt kielégítő szolgáltatást és helyet biztosít, hiszen:

Felmerülő kérdéseikkel, igényeikkel, illetve egy személyes találkozó és árajánlatkérés céljából forduljon hozzánk bizalommal:

Világkörüli utazás
Tengerek urai
LEGO Bridge
Team Challenge
Balaton Retro
Danny Ocean Bandája