Mit ígér a jövő Nádas Tó Park Hotelben?

Mit ígér a jövő Nádas Tó Park Hotelben?

Szerintünk mindenki nevében beszélhetünk, amikor azt mondjuk, nehéz időszakon vagyunk túl. Pontosabban fogalmazva, nem tudjuk mikor lesz vége a koronavírus miatt kialakuló kedvezőtlen helyzetnek.

A jövő egyes pontjai még bizonytalanok, világjárvány ide vagy oda! Most csak annyi lehet a remény, hogy a kormány – hivatalos tájékoztatása alapján – az újraindítás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltott ember elérésekor látja. A terv szerint, ha ezt a létszámot elérjük, akkor remélhetőleg a következő hét közepén, szerdán-csütörtökön kinyithatnak a teraszok. A jövő tervezését illetően azonban a Nádas Tó Park Hotel csapatát semmilyen tényező sem tántoríthatja el! Mert már el is kezdtük az építkezést és a fejlesztéseket! Mi az üzemszünet alatt is azon dolgoztunk, hogy a jövőben, amikor végre nagy mosollyal fogadjuk újra vendégeinket, mindenből kihozzuk a maximumot.

Egy korábbi blogbejegyzésünkben bemutattuk, hogy a Nádas Tó Park Hotel számos változáson esett át az utóbbi időben. Továbbra sincs megállás, hisz ez a folyamat azóta is zajlik.

Most szeretnénk meginvitálni mindenkit, hogy képzeletben járja velünk körbe a gyorsan és innovatívan fejlődő Nádas Tó Park Hotelt!

Ugyan ezt még egyelőre csak gondolatban tehetjük meg, de reméljük, hogy a terveink és az álmaink hamarosan valóra válnak, kipróbálhatók, igénybe vehetők lesznek, és végre mindenki láthatja őket. Előzetes elképzeléseink szerint 2022 elejére rengeteg izgalmas új létesítménnyel tudjuk fogadni visszatérő és új vendégeinket.

Tudjuk, hogy a határ a csillagos ég, terveink is eszerint születtek meg.

Hallgattunk és figyeltünk a visszajelzésekre, éppen ezért igyekeztünk minden igényt kielégíteni új projektünk során. Nézzük, miket tartogat a Nádas Tó Park Hotel vendégei számára a jövő!

  • Fitnesz-terem, hogy a pihenés alatt is fenntartható legyen az egészség és az edzettség.
  • Kétszemélyes masszázsszoba vízággyal, az abszolút relaxáció érdekében.
  • Szolárium, az egzotikus barna bőrről álmodozó vendégeink számára.
  • Bisztró kialakítása bár résszel, hogy a Nádas Étterem zárórája után se maradjon éhes senki és kellemes hangulatban teljen az étterem zárás utáni néhány éjszakai óra is.
  • Kültéri medencék létesítése körülbelül 220 négyzetméteres területen, azoknak, akik nem rajonganak a természetes tófürdő élményéért!
  • Büfé a wellness részlegen azért, hogy ne kelljen senkinek elhagynia a wellness területét, ha egy kis nassolni valóra vágyik.
  • Bowling- és squash-pálya az igazán sportos és játékos kedvű vendégeinknek, hiszen egy kis szórakozás mindig kell!
  • Új szobák létesítése, hogy minél több új arcot lássunk vendégeink között, illetve, hogy a régiek számára még nagyobb legyen a kényelem.

Mi, a Nádas Tó Park Hotel munkatársai az új létesítmények megépítésével garantálni szeretnénk minden hozzánk érkező vendég számára a tökéletes pihenést, a különböző érdekes szabadidős tevékenységekre való lehetőséget, a szórakozást. Legyen szó családi nyaralásról, baráti kiruccanásról, vagy akár egy konferencia megtartásáról, mi biztosan minden hozzánk érkezőt tárt karokkal fogadunk.

Reméljük, az idei évben is számos új emberrel találkozunk, hiszen van mit kipihenni!

A Nádas Tó Park Hotel csapata